Nem tudjuk már nem szeretni egymást

Elgondolkodtató, hiába veszünk össze annyira, hogy szinte egymáshoz sem szólunk, már nem tudjuk nem szeretni a másikat. Az apró és kevésbé apró jelei a gondoskodásnak elárulnak minket, és a saját érzéseink is. Nem sírunk, vagy legalábbis nem annyit mint régen, de az ágy két végében külön eltöltött éjszaka sem múlhat el anélkül, hogy minden felébredésnél ne azt lesnénk, mi van a másikkal, persze csak úgy hogy ne vegye észre. A reggeli gondoskodás ízű tea, a csomagolt uzsonna és a szívbe markoló érzés mikor búcsúcsók nélkül válunk el. Ezek mutatják igazán, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy gondoskodunk a másikról, és nem is akarjuk ezt elveszteni. A lopva intézett telefon amivel megtudhatjuk mit vegyünk a boltban ugyanakkor hallhatjuk a másik hangját és tudhatjuk jól van és ő is örül hogy tudja jól vagyunk és továbbra is gondoskodunk róla bár ennek tanújelét nem adja sőt elég elutasító. A szánkra tolulódrágám vagy kedvesem is alárul minket mert hát hogyan is szólíthatnánk egyszerűen keresztnevén azt akit annyira szeretünk, és mi értelme is lenne hiszen attól semmi nem változik, ő ugyan úgy fontos nekünk mint addig csak most haragszunk. Nem nagyon csak kicsit, épp annyira hogy újra érezhessük a félelmet, elveszíthetjük a másikat, és újra rettegjünk szerelemben égve.

Blogged with Flock